2004.02.11., szerda
tomcat
Hát miért is nem szakad a zengõ atyaúristen szent égboltja arra a faszparasztra, aki nekiáll reggel fél nyolckor ütvefúrózni egy panelházban!! Nem szakad, de én elindultam megkeresni. A jó kurva anyját, hogy nem ér rá vele két órát. A negyedik fúrásnál felkeltem, anyáztam, felvettem a fekete gyakorlót, a bakancsot, betáraztam az önvédelmi vascsövet, és elindultam beszélgetni vele. Elég nehezen találtam meg, szaladgáltam egy fél órát le-fel a lépcsõházban, de a hálóingben, fürdõköntösben ébredezõ lakók lelkesen segítettek megtalálni a hang forrását. Végül meglett, kettõvel alattunk. Épp akkor nyílt ki az ajtó, amikor arra mentem, láttam, hogy bent egy rakás létra áll, lakásfelújító brigád dolgozik, és éppen jött ki egy szakállas kis gnóm. Kérdezem a gnómot, õ fúr-e.
- Igen, mi fúrunk.
- Akkor mondd már meg, mi a faszom olyan kurva sürgõs fúrnivaló, hogy reggel fél nyolckor kell nekiesni!
- Öreg, há' milyen fél nyolc, há' már fél kilenc van!
- Igen, de nem most kezdtétek. Én meg kurvára rühellek lármára ébredni, meg az összes többi lakó is!
Paraszt végigmért, majd úgy döntött, õ lesz itt a jani, mert hát ugye van neki egy lakásfelújító brigádja.
- Kérem, itt munka folyik! Dolgozunk!
Érdekes, ezt az érvet Magyarországon akármilyen parasztság, tahóság, tolakodás, károkozás esetén kikezdhetetlen mentségként szokták felhozni. Komoly munka, kérem! Menjen tovább, mi fontosak vagyunk! Na, nálam ez szokta kicsapni a biztosítékot.
- És ki a fasz kíváncsi arra, hogy te mit dolgozol! Én is dolgozom, csak én nem verem szét a házat közben!
- Na, és ki vagy te? Mondjad a nevedet, meg hanyasba' laksz! Mondjad!
- Mi a fasz közöd van hozzá?
- Hát de mondjad meg! Mondjad csak!
- Ha ennyire érdekel, VI/17.
- Örvendek, Gipsz Jakab vagyok - faszomat se érdekelte a neve - és tíz éve lakom itt!
- És mikor voltál utoljára úgy istenesen szájbabaszva?!
Na, pasi erre fölényesen hátrasandított a három munkására, akik persze basztak lejönni a létráról, festegettek tovább, nem balhézni jöttek, hanem dolgozni. Törpe egyedül maradt tehát egy vascsövet lóbáló, feketébe öltözött, csúnya kopasszal. Aki ugyan krisnás, de ez nincs ráírva.
- Hát, hát, én mindig hallom, hogy mások is fúrnak! - próbálkozott.
- És ki fúr reggel fél nyolckor, mi?
- Hát mindenki! Te is fúrsz állandóan! (???) Akkor nekem is lehet!
- És akkor most neked is parasztnak kell lenni?
- Hát izé, nem... ha gondolod, akkor tessék... Elnézést kérek!!
- És ehhez máskor is az kell, hogy lejöjjek?
- Ööö, nem... elnézést, akkor majd késõbb fúrunk... viszlát... - azzal gyorsan bement.
Ez tulajdonképpen a Droidzónába való történet, de most kicsit be vagyok pöccenve, öt órát tudtam aludni, mielõtt ez a seggfej felvert a legszebb álmomból. Az ilyennek még droidsorszám se jár. Selejt!
| << elõzõ nap | következõ nap >> |