2004.03.03., szerda
tomcat

Kedves gyerekek, üljetek le szépen, fejezzétek be a mocorgást, te ott, kisfiam, ne kattogtasd a tolladat. A mai osztályfõnöki órán arról lesz szó, hogy aki becsületesen tanul, dolgozik, annak felnõttkorában milyen jó dolga lesz...

A tanár mondatát különös moraj szakította félbe. Az épület megremegett, az ablaktáblák megcsörrentek, itt-ott lepottyant a vakolat. A föld hirtelen megrázkódott, a mennyezet szétnyílt, és egy több tonnás betongerenda zúdult a még mindig joviálisan mosolygó pedagógus fejére. A padló megnyílt, és a széttrancsírozott tetem a katedra maradványaival együtt a mélybe zuhant...

Sajnos mindez nem történt meg, pedig jó lenne. Hogy is volt az a régi Ossian dal?

Tanulj, dolgozz, csak ezt hallod
De mire vitték a nagyokosok?
Melóztak és megszakadtak
Fel a csúcsra nem jutottak.

Mert ugye, mi is a valóság? Tessék, elmondom testközelbõl. Röviden, egy tizenéves-huszonéves embernek szinte semmiféle lehetõsége nincs arra, hogy munkát találjon. Na persze, ez nem teljesen igaz, mert azért munka mindig van. Csak éppen fizetés nincs. Ja, hogy mindenki kevesli a fizetését? Nos, igen, de engedtessék meg, hogy kifogást emeljek az ellen, hogy bármiféle munkahelyen reflexszerûen minimálbért ajánlanak, és egy fillérrel se többet. A minimálbér nálunk, Magyarországon egyfajta árfolyam, ennyiért lehet csicskást bérelni. Persze az így kibérelt csicskás a bérlõ saját tulajdona, úgy ugráltatja, ahogy jólesik, és a nyolc órás munkaidõ azt jelenti, hogy naponta ennyit legalább kell dolgozni, de inkább tízet, tizenkettõt.

Itt van mindjárt a barátnõm, aki júliusban költözött fel Budapestre. Azt hitte, a kis naiv (mondjuk én is azt hittem), hogy itt, ebben a bazi nagy városban majd talál munkát, és akkor majd jó lesz. Hát a faszt. Felsõfokú irodavezetõi képesítése van, de természetesen a titkárnõi állásokat hirdetõ cégek szóba se álltak vele. Hát persze hogy nem, hiszen egy titkárnõtõl elvárják a diplomát, a két nyelvvizsgát, a tízéves gyakorlatot, meg persze a dekoratív külsõt, na, nem mintha õ olyan ronda lenne. Ez ilyen buzeráns sznobkodás a cégek részérõl, csak hogy a fõfõnök urak rajolhassanak egymás elõtt a menedzserklubban, hogy ki ugráltat képzettebb embereket. "Ó, igen, most vettem fel egy kétdiplomás bölcsészt... Nem, a mérnök-közgazdászt a múlt héten kirúgtam, mert nem ment a hajszíne az új íróasztalhoz..." Aztán mivel foglalkoznak ezek a cégek? Seggvakarással. Olyan dolgokkal, amit egy buta parasztlány is tudna menedzselni, csak fontoskodnak összevissza. És mi lesz velük? Fél-egy év múlva csõdbe mennek, mert a flancolás fontosabb, mint a munka. Akkor aztán sírnak-rínak a menedzser urak, hogy jaj, ez a magyar gazdasági helyzet, hát nem szörnyû? A melós meg megy az utcára. Hát a kurva anyjukat.

Néhány hónap alatt kiderült, hogy a barátnõmnek esélye sincs bármilyen céghez bekerülni, még interjúra se hívták. Az is megtiszteltetésszámba ment, ha egy-két helyrõl kegyeskedtek visszaírni, hogy "köszönjük, hogy jelentkezett, de hát sajnos." A fejvadász cégek roppant fontoskodva felírták az adatait, felvették az adatbázisukba, aztán azóta is hívják vissza. Jó, akkor menjünk lejjebb egy szinttel. Elkezdett mindenféle plázákban körbejárni, figyelni, hogy melyik butikban keresnek eladót. Hát, talált is dögivel! No de az se úgy megy ám, hogy bemész az utcáról, és jelentkezel. A túrót! Tessék fényképes önéletrajzot leadni! Sõt, fényképes, kézzel írott önéletrajzot leadni! Mert itten pályázni kell ám, ez nagyon fontos, bizalmi állás, megnézi az életrajzot a grafológus, még nemzetbiztonsági átvilágításra is sor kerülhet. Meg hát nem mindegy ám, hogy hol érettségizett az eladópicsa, aki a bugyikat rakosgatja reggeltõl estig. Nagyon-nagyon meg kell fontolni az ilyet. Végül úgyis a haver húgát vesszük fel, de addig elfontoskodunk egy kicsit. A szerencsétlen jelentkezõ meg várjon türelmesen, és valamibõl fizesse addig a lakbért, tökmindegy mibõl, az már nem a mi bajunk.

Aztán ha valahová véletlenül mégis behívják próbanapra, az elsõ, amit elmondanak, hogy itt minimálbért lehet keresni, amit a 3 hónapos próbaidõ után 5000 forinttal megemelnek, de ez minden. Persze a munka reggel tíztõl este nyolcig tart, vagy kilencig, és hétvégén is dolgozni kell, de kéthetente - és ez nagy kegy - szabad a vasárnap. Hogyne! És mindezt egy pláza alagsorában, állandó neonfényben, kurvára egészséges körülmények között. El ne felejtsem: az ilyen helyeken általában megkövetelik a tökéletes angol nyelvtudást, mert egy szaros butikba tényleg annyi külföldi jár vásárolni, mint az istennyila, magyar szót alig hallani. Ugyebár.

Barátnõm már csak próbaképpen jelentkezett a Tesco-ba, de természetesen ott is önéletrajzot kértek, meg két hónapos átfutási idõt emlegettek, mert ugye az se mindegy, hogy kit vesznek fel répát pakolászni. Azt is jól meg kell vizsgálni, elvégre ilyen fontos pozíciót nem lehet csak úgy, ukkmukkfukk betölteni.

Szóval ez a nagy magyar munkaerõ-piac. Ez a lehetõség. Nemrég olvastam egy felmérést, amiben azt vizsgálták, hogy a dolgozó fiatalok hogy jutottak álláshoz. Nos, valami hetven-nyolcvan százalékuk ismerõs vagy családtag révén került a munkahelyére, tíz-tizenöt az iskola utáni gyakorlati helyén dolgozik, és csak valami öt-hat százalékot vették fel ismeretlenül. Tisztelt illetékes urak, nem gondolják, hogy itt valami súlyos gáz van?

És akkor még hõzöngenek az öregek, hogy olyan nincs, hogy valakinek ne legyen munkája, munka mindig van, õk azt nem hiszik el, hogy nincs. De könnyen ugatnak azok, akiknek harminc éve megvan a munkahelyük! Az ilyenek olyan okosak tudnak lenni, meg ugye a koruk miatt is tapasztaltabbak, szóval jól megpofázzák a dolgunkat, na ettõl nyílik ki igazán a bicska a zsebemben.

De vessünk egy pillantást az érem másik oldalára. Hogy néz ki az, amikor egy képzett és gyakorlott, komoly hasznosítható tudással rendelkezõ ember keres munkát? Itt most rólam lesz szó. Programozó vagyok, fõiskolai diplomával, gyakorlott 3D grafikus és webdesigner, Flash programozó, dolgoztam játékfejlesztésen, van rendezvényszervezési, cégvezetõi és projektmenedzseri gyakorlatom, kiválóan beszélek angolul, egy keveset németül is, és széles körû szakmai kapcsolatokkal rendelkezem. Több évre visszamenõleg rendelkezem referenciákkal. Ez nem valami kampószöveg az önéletrajzomhoz, és nem elõttetek akarok felvágni, én tényleg ez vagyok. No de mit gondoltok, kell valakinek egy ilyen ember? Találok-e munkát, vagy talál-e bármelyik, hasonlóan kvalifikált haverom? Igen, valóban nem találunk. Hogy miért? Mert ránéz a tahó az életrajzunkra, és máris besír, hogy "juj, ez nagyon profi, ez biztosan sokat fog kérni!" És inkább felveszik Szabó Pistikét, aki még sohasem csinált ilyesmit, de elmondása szerint gyorsan tanul, és anyukája is mondta, hogy nagyon okos gyerek. Vagy felveszik Nulla Pál szarembert, akinek óriási a pofája, de nem ért semmihez. Részemrõl már arra is volt példa, hogy egy hét próbaidõ után azzal utasítsanak el egy munkahelyrõl - vezetõ grafikus voltam egy játékfejlesztõ cégnél - hogy úgy látják, túlképzett vagyok az állásra, õk valami kevésbé agilis embert szeretnének! Igen, jól olvasod. Egy vezetõ kreatív állásból elzavartak, mert túl kreatív voltam. Majd megírom a Droidzónába. A másik mûsor, hogy legyél számlaképes. Egy többmilliárd forintos tõkéjû cég nem képes megfizetni egy alkalmazott TB-jét? Nálunk nem. Az is jellemzõ, hogy csak felveszik az embert, de aztán elvárják tõle, hogy robotként dolgozzon, és hagyja a fõnökre a szakmai döntéseket, aki ugyan síkhülye hozzá, de mivel õ a fõnök, és neki van sok pénze, tehát õ az okosabb is. Mintha valami õsembertörzsben lennénk.

No és ha valaki azt hiszi, hogy ebben a foglalkoztatási körben már alap, hogy legalább válaszolnak a cégek a jelentkezõknek, nagyon téved. Ugyanúgy leszarják az embert, mint a minimálbéres csicskamelóknál. Annyi esze nincs a tuskóknak, hogy a képzett szakemberek száma véges, és a szakmán belül nagyon hamar elterjed a híre, ha egy cég komolytalan. Igy például a fentírt cég is, ahonnan engem egy hét után kirúgtak, közröhej tárgya játékfejlesztõi berkekben, miután még néhány emberrel eljátszották ugyanezt a mókát. De eddig már nem terjed a droidok esze, õk két napnál tovább nem terveznek, és sokkal fontosabb, hogy a kávégépbõl hányféle ital kapható, mint az, hogy mit csinál a cég. A terméküket pedig eszük ágában sincs használni, inkább az eladási mutatókat vizslatják. A fõnök urak legfontosabb dolga, hogy a komoly projectekben nüansznyi dolgokba beleugassanak, mint például, hogy milyen színû legyen egy mobiltelefon menüje. Vagy tudjátok például, micsoda pöcsölés megy, míg egy terméket úgy neveznek el, ahogy? A fõfõnök urak hetekig kotlanak egyszavas elnevezéseken, egysoros szlogeneken, és milliókat fizetnek ki a "tanácsadó cégeknek", ha esetleg mással találtatják ki. Pedig mennyi egy célszerû szlogent kitalálni? Ha van eszed, két perc. Ha nincs, felejtsd el.

Itt jegyzem meg, a marketing a legnagyobb áltudomány, amit valaha kitaláltak. A világ legnagyobb cégei mind marketingszakemberek nélkül lettek nagyok, és azóta szarok a termékeik, amióta marketingre költenek fejlesztés helyett.