2004.04.16., péntek
tomcat
Ma jöttem rá, hogy miért nem találom a kis digitális kamerámat, amióta hazaértem. Hát azért, mert elveszett. Leszakadhatott a derékszíjamról, már régen gyengélkedett, de azt hittem, még kibírja hazáig. Nem bírta ki. Csúnya dolgokat is mondhatnék, de inkább csak kesergek, mert nagyon hasznos kis jószág volt. Igaz, Németországban leejtettem, és az üzemmódváltó tárcsája elromlott, szóval nem is biztos, hogy tudtam volna használni a továbbiakban. De olyan jó kis kütyü volt, igazi bloggerkamera, semmi extrát nem tudott, csak a hülyeségeket lefényképezni, de azt annyira jól, hogy most tiszta meztelennek érzem magam nélküle. Most gyorsan felnéztem az eBay-re, hátha lehet még kapni - szerencsére lehet. Ráadásul 1 megapixellel javítottak rajta. Annak ellenére, hogy roppant kevés anyagi dologhoz ragaszkodom, ez a kamera KELL és kész. Ötven-hatvan euró. Annyit simán megér.
Hogy tobzódjunk az elektronika nyújtotta élvezetekben, ma vettem magamnak egy új telefont is. Egy új használtat. Ez titeket nyilván kurvára nem érdekel. Az viszont talán igen, hogy a régi telefont sajnálom kidobni, használni pedig nem tudom mire, ezért szívesen odaadom ingyen bárkinek. Azaz várjunk csak. Ingyen a túrót! Aki elõször rendel legalább 3 db akármilyen polót, az megkapja ajándékba. Siemens MT50, kártyafüggetlen, töltõ is van hozzá. Aki kéri, rendeljen, és a megjegyzésbe írja oda, ha kell neki.
És most végre nekifekszem a németországi kalandjaim blogosításának, és néhai kamerám utolsó felvételeinek felhasználásával megpróbálok érdekes olvasmányt faragni nektek. Addig is olvassatok Droidzónát.
| << elõzõ nap | következõ nap >> |