2004.05.01., szombat
tomcat

"Hooray, hooray, it's the 1st of May, outdoor fucking starts today!"

Folytatódik az eucsati, örül mindenki, mi is. A programban, amit csak véletlenül sikerült megpillantanom pár nappal ezelõtt, mert a tegnap már korholt agitprop-osztály nem csak a csillagos papírzászlócskák és lufik kiosztásában nem jeleskedett, hanem az ünnepi program megfelelõ ismertetése is elmaradt, felfedeztem egy érdekes pontot: légi felvonulás a Duna fölött, katonai és polgári repülõgépek részvételével! Na, erre kötelezõ elmennünk, határoztuk el Császárral, és rövidesen találkoztunk is a Deák téren, hogy tíz perccel késõbb a Dunakorzó korlátján üldögélve várjuk a gépeket. Idõnként a 2-es villamos is elcsörömpölt elõttünk, mert senkinek sem jutott eszébe leállítani, amikor százezer ember állja el a vágányokat, ugráljon csak az a sok paraszt a szerelvény útjából, tanulják meg, hogy ilyet az EU-ban sem lehet. Tõlünk balra, az Erzsébet hídon közben megfelelõen elhelyezett csövek zúdították az ivóvizet a Dunába, elvégre az szép, mert vízesés, és biztos olcsó is.

De nem hiába vártunk, a gyönyörû májusi napsütésben rövidesen halk moraj kélt, és rövidesen feltûnt az északi horizonton a Légirendészet három MD-500-as könnyûhelikoptere, és halk berregéssel áthúztak déli irányban, ahol a BME fölött elfordultak a budaörsi reptér felé. Most tudtam meg, hogy ezeken sziréna is van, mint a rendõrautókon, bár nem értem, az miért kell rájuk. A következõ versenyzõ a Honvédség három Mi-8 szállítóhelikoptere volt; barátságos klappogással úsztak el elõttünk, majd mögöttük feltûnt három Mi-24 harci helikopter, elegáns látványt nyújtva a kék égbolton, a háttérben a napfényben fürdõ budai várral. Ezután még érdekesebb dolgok jöttek: három motoros Jak-52-es után egy An-26-os szállítógép érkezett, két L-39 Albatros kiképzõgéppel kötelékben! Mondhatni, félelmetes látványt nyújtott a hatalmas gép alig harminc méter magasan, szinte súrolva a Lánchíd tetejét, de ez még semmi: pár perc szünet után a Malév egyik Boeing 737-300-asa érkezett, hogy kieresztett futókkal, méltóságteljes mélyrepülésben köszöntse Budapest bámész népét. Na, ezért már megérte kijönni! Nem tudom kinek és hogyan sikerült elérnie, hogy a közismerten paranoiás magyar repülésügyi hatóságok egy ilyen látványos áthúzást engedélyezzenek, de biztosan nem volt könnyû dolga! Köszönjük és gratulálunk mind neki, mind a pilótáknak. A Boeing után a magyar repülés egyik kuriózuma, a halottaiból feltámaszott Li-2-es, második világháborús szállítógép érkezett, amely kétszer is áthúzott a légtéren, miután megkerülte a Gellérthegyet és a budai várat. Másodjára heves szárnybillegtetéssel köszöntötte a közönséget. A mûsort Besenyei Péter zárta, aki valójában Veres Zoli volt, csak mindenki Besenyeinek nézte, mert az o szokása átrepülni a Lánchíd alatt. (Én is azt hittem, hogy õ az.) Amikor Besenyei ezt a mutatványt legutóbb kitalálta, a légügyi hatóságok fele szívrohamban hunyt el, és jó sok utánjárásba került, míg a veszélyes mûsorszámot engedélyezték. Most persze EU van, most lehet, sõt, kötelezõ.

Nagyon szép és látványos légibemutató volt tehát, csak azt sajnálom, hogy a MiG-29-es már megint kimaradt a mûsorból. Sajnos erre a gépre úgy tekintenek az illetékesek, mint valami roppant veszedelmes jószágra, ami bármelyik pillanatban megbolondulhat, és a tömegre zuhanhat. Az üzemeltetési elõírásokban olyan szigorú megkötések szerepelnek, ami még a régi MiG-21-esnél is túlzás lett volna, pedig a 29-es nagyságrendekkel jobb, erõsebb gép. Különben is, a 29-es hangos, és ugyebár Budapesten még az EU csatlakozás alkalmából sem szabad hangoskodni, nehogy megijedjenek az öregasszonyok. Pedig nem is egy olyan pilótánk van - nem csak a már leszerelt Vári Gyula, hanem a több rangos nemzetközi díjat is begyûjtõ Szabó Zoltán, vagy Kovács Péter - akikre bátran rá lehetett volna bízni egy áthúzást, biztos nem kenték volna oda a gépet a Gellérthegy oldalának. Látványos és emlékezetes lehetett volna egy lassan, nagy állásszöggel és kiengedett futóval - esetleg füstölõvel - áthúzó Fulcrum, ami aztán a Petõfi híd környékén fáklyát kapcsol és magasra emelkedik, ahogy azt repülõnapokon általában szokták. De nem, ilyesmirõl szó sem volt. :(

A repülõbemutató után megállapítottuk, hogy ugyanúgy, mint tegnap a Hõsök terén, a Dunakorzón sincs semmi érdekes, csupán néhány, égett kolbászt kínáló lacikonyha, és az SZDSZ kampánysátra, ahol rég lejárt választási plakátokat lehetett megtekinteni. Kicsit üldögéltünk a szadeszes Európa-hajón is, de hogy minek, azt nem tudom, ott sem volt semmi, csak több száz köbméter kék drapéria és tanácstalan tömeg. Aztán eleredt az esõ, és gyorsan hazametróztunk. A metróban találkoztunk egy EU-s barátunkkal, valami német barommal, aki éppen azt ordibálta három másik németnek, hogy "ausländer raus, sieg heil", majd a lépcsõ tetején János bácsival, aki a nagy ünnep tiszteletére felvette a Don-kanyarban is viselt gyalogsági egyenruháját, de nem tudott megbarátkozni a gondolattal, hogy erre a mozgólépcsõ nevû furmányra rálépjen, ezért némi tétovázás után az egész család kíséretében az álló lépcsõn indult le a mélyállomásra.

Császár még látott egy érdekes dolgot hazafelé. Megállt a 30-as busz a megállóban, leszállt a sofõr, és kissé dülöngélve, de az EU-s normáknak megfelelõen a szemetesbe továbbította a vilmoskörtés üveget...