2004.05.16., vasárnap
tomcat

Miért nincs ma blog? Nos, ezt kellene most megírnom úgy, hogy nem írom meg, miért nincs, mégis kiderüljön, de senkinek ne legyen egy szava sem hozzá. Írtam ugyanis ma egy rövid eszmefuttatást, aztán fél órával a kikerülése után a szerver üzemeltetõi rémülten telefonáltak rám, hogy ezt azonnal vegyem le, mert nem hiányzik a balhé. Mit írtam, ami ilyen reakciót váltott ki? Na, ezt nem írhatom meg, de azért megpróbálok írni valamit.

Nos, kezdjük ott, hogy az én világnézetem szerint minden élõlény - legyen az nem csak ember, de bármilyen állat, növény - egyenértékû, egyenrangú. Egy verébnek vagy egy fûszálnak ugyanannyi joga van az élethez, mint egy embernek. Magától értetõdik, hogy az emberek között sem teszek különbséget - még ha azt is mondom néha, hogy ez és ez a faszi olyan hülye, hogy le kéne lõni. A valóságban nyilván nem lövöm le.

A fentiek tükrében nincs igazán értelme annak sem, hogy az emberek magukat csoportokba sorolják. Nemzetekbe, felekezetekbe, pártokba és hasonlókba. De az ember már csak olyan, hogy besorolja magát és másokat. Ennek is megvannak a maga védikus okai, de ez mellékes, a lényeg, hogy nincs köztünk különbség. Látszólag persze mégiscsak van, hiszen úgy, mint ahogy van például kövér és sovány ember - s innentõl beszélhetünk "soványak" és "kövérek" csoportjáról - vannak különbözõ bõrszínek, vallások, gondolkodásmódok is. Ez egyszerûen van, és kész. De nem rosszabb egyik sem a másiknál, csak a sok hülye hiszi azt. Én ezt vallom.

Namármost, ha valaki valamilyen okból - választott módon vagy döntésétõl függetlenül - egy csoporthoz tartozik, akkor kijelentheti magáról, hogy õ az, ami. Ha kijelenti, akkor ugyanezt más is mondhatja rá. Teszem azt, ha én azt mondom, hogy férfi vagyok, akkor bárki teljes joggal mondhatja rám, hogy ez egy férfi. Ugye? Igen. Engem tehát besoroltunk a férfiak csoportjába.

Vannak azonban olyan csoportok, akik lépten-nyomon hangoztatják magukról, hogy micsodák, de ha valaki kimondja ugyanazt a szót, amivel õk jelölik magukat, azt rettentõen zokon veszik. Nem tettem pedig mást, mint ugyanazt mondtam, amit õk. De az már gyûlöletbeszéd, mert én nem mondhatom. Mert õket gyûlölik. Amint kimondom a csoport nevét, azonnal kijelentik, hogy én márpedig abba a csoportba tartozom, amelyik õket gyûlöli. Pedig, mint említettem, én nem gyûlölök senkit, és valószínûleg én tudom jobban, hogy melyik csoportba tartozom.

Ez a csoport manapság olyan nagy hanggal óbégatja világgá az õ fájdalmát, hogy õket mindenki csak bántja, hogy a csoportba nem tartozók már félnek tõlük. Ilyen jelek mutatnak erre, mint hogy egy Internet-szolgáltató nem meri kitenni azt a szöveget a szerverére, amiben ez a csoport meg van nevezve, hangsúlyozottan mindenféle negatív utalás nélkül. Milyen jogon borítja fel bármilyen csoport a csoporton kívüliek életét, értékrendjét, milyen jogon fosztja meg õket attól, hogy saját véleményük legyen? Erre nincs válasz, és e kérdések feltevése úgyszintén gyûlöletbeszéd.

Pedig egy ilyen csoport inkább elgondolkodhatna, hogy mi az oka annak, hogy oly sokan elõítéletesek velük szemben, hogy egy jó prosztó kifejezéssel éljek. Vajon úgy születtek, hogy utálják õket? Erre vannak programozva? Miért pont õket, hiszen annyi különféle csoport van? Elgondolkodhatnának azon, hogy ha nem félemlítenék meg - szó szerint - a többséget, akkor kevesebben utálnák õket. Ha nem óbégatnának mindig, ha valahol meglátják magukat leírva, akkor kevesebben írnák le õket. És akkor azokat utálnák többen, akik õket utálják. De egyelõre saját maguk alatt vágják a fát. Egyszer, ahogy már a múltban sokszor megtörtént, megint nekik fog menni egy bizonyos csoport, egy olyan, amelyikhez én távolról sem kívánok tartozni. Egy olyan csoport, amelyik nem érti, hogy az egyes emberek között nincs különbség, ezért nem érdemes agyonverni õket. És ezzel a csoporttal sok olyan fog menni, akiknek semmi bajuk sem lenne az õ csoportjukkal, csak egyszerûen már elegük lett az állandó sipákolásból. De ez már megint gyûlöletbeszéd.